Napok óta hever az íróasztalomon egy fehér lap, rajta két hosszú számsor. Szerintem dátumok. Hamar rájöttem, fejben kiszámoltam, a különbség pont 50. Arra is rájöttem, hogy ezek a számok a Cantemus Kóruscsaládhoz tartozó nevezetes dátumok. A születési dátumtól, egészen mostanáig. Ezt megelőzően is énekeltünk már, nagyra törő célok nélkül, tantervi kötelességből. A lelkes gyerekek már ezekben az években is elnyerték a megyei versenyek első díját.
Az első országos siker 1975. március 15-én született. A Magyar Rádió által szervezett országos Éneklő Ifjúság mozgalom, verseny második fordulóját rendezték Nyíregyházán. A 107-es Szakmunkásképző iskola új épületének impozáns aulájában mikrofonerdő fogadott bennünket, jelezve, a Magyar Rádió professzionális felvételt készít műsorunkról.
Március 15-e kokárdás nap. De csak a fővárosból érkező zsűrin volt méretes kokárda (kicsit szégyelltük magunkat). A szakértők el voltak ragadtatva műsorunktól. Néhány hét múlva megérkezett a váratlan hír: az országos összehasonlításban a győztes kórusok közé sorolta a Nyíregyházi 4-es számú Általános Iskola gyermekkórusát a zsűri. Ennek köszönhetően a jutalom két hetes üdülés volt a Balaton partján, a zánkai ifjúsági táborban, valamint egy Veszprémből közvetített rádió élő adás, és hanglemez felvétel Budapesten a Torockó téri református templomban.
Néhány év múlva szerényen, ezt a napot választottuk születésnapunknak.
Ettől kezdve elindult egy máig tartó, szinte hihetetlen sikertörténet. A figyelmeztető két dátum épp azért került az asztalomra, mert most itt az alkalom, hogy álljunk meg egy rövid időre, hogy most Veled együtt, az 50 éves történet minden szereplőjével együtt ünnepeljünk, emlékezzünk és ÉNEKELJÜNK. Hiszen Te is részese voltál, vagy most is az vagy, a CANTEMUS mesének. Kodály szellemében éveken keresztül együtt voltunk, hogy megtanuljuk és megszeressük a közös éneklés semmivel össze nem hasonlítható örömét.
Az elmúlt évtizedek során bejártuk szinte az egész világot, sok-sok élménnyel, ma már vidámnak gondolt veszélyes történetekkel, és feledhetetlen hangversenyekkel.
Ünnepre készülünk. Jubileumi ünnepre. Szeretnénk, ha te is részt vennél benne, hisz elsősorban Rólad szól! Vegyél részt Te is a Cantemus történetének elmesélésébe! Mondd el a Te mesédet! Használd a kor nagy találmányát, az internetet! Azután gyere el a Nagy Találkozóra, melynek kiemelt dátuma 2025. június 21-22., szombat-vasárnap! …és ott újra énekelhetünk EGYÜTT! Mert még mindig igaz a régi nóta:
„Hát menjünk Együtt, együtt sikerülni fog!
EGYESÍT MINKET JELLEM ÉS ESZME, FEL HÁT A TETTRE, FEL HÁT A TETTRE!”