A 2022/2023-as Cantemus Kórusbérlet első hangversenyét, „Velence öröksége” címmel rendeztük október 29-én a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében, melyen a SzegEd TRombone ENsemble és a Cantemus Vegyeskar közös produkcióját láthatta és hallhatta a közönség.

A koncert programja szinte teljes egészében a velencei születésű Giovanni Gabrieli műveire épült, melyet Szabó Soma Liszt-díjas karnagy összekötő szövegei tettek még plasztikusabbá a hallgatók számára. A műsor mottója Adrian Willaert francia-flamand zeneszerzőtől származó idézet volt:

“Tartsatok mindenféle hangszereket. És a legnagyszerűbb dolgokat, amiket mások énekelnek, énekeljék és játszák a legtökéletesebb muzsikusok.”

Ahogy arra Szabó Soma bemutatója is rávilágított, Gabrieli művészete az antifonális stílus egyik legszebb megjelenési formája volt a reneszánsz és barokk korszak fordulóján. A tágabb értelemben több kóruscsoportnak egymásnak felelgető énekmódja a kereszténység korai időszakában elterjedt, a pap és a kórus (a gyülekezet) váltakozó énekére vezethető vissza. Gabrieli, aki szinte egész életében Velencéhez kötődött és zenei képzését valószínüleg nagybátyja, Andrea Gabrieli kezdte el, korának egyik leghíresebb németalföldi mesterénél, Orlandus Lassusnál csiszolta tökéletesre tudását és lett a Szent Márk Székesegyház első orgonistája. Művei ennek az antifonális stílusnak legszebb példái. Munkássága révén még életében az egész kontinensen ismert zenész lett, egymás után keresték fel a zenét tanulni akaró fiatalok. A legtöbb tanítvány a Német-római Birodalom területéről érkezett hozzá, köztük volt a korszak egyik legnagyobb német mestere, Heinrich Schütz is, de vokális törekvéseit Monteverdi és Hassler, billentyűs zenéjének stílusát Frescobaldi és Sweelinck fejlesztették tovább. Giovanni Gabrieli jelentőségét leginkább e mesterek alkotásai bizonyítják, hiszen valamennyien tanítványai voltak, közvetve vagy közvetlenül. 

 

A hangversenyen közreműködő Gyivicsán György vezette Szeged Trombone Ensemble nyolc harsonából álló kiváló hangszeres csoportja segítségével és a Cantemus Vegyeskar több kórusra való bontásával a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermének teljes térbeli és akusztikai kihasználásával Gabrieli legszebb alkotásait hallhatta a közönség. A szerző még életében megjelenő “Sacrae Symphoniae” gyűjteményétől a halála után ugyanezzel a címmel megjelent második kötetéig, valamint a szintén posztumusz kiadott “Canzoni et Sonata” gyűjteményből egy remek, 13 szerzeményt tartalmazó válogatást sikerült bemutatnunk a nyíregyházi közönségnek. A koncert anyagát a közösen előadott műveken kívül a kórus és a Szeged Trombone Ensemble önálló bemutatói színesítették. A hangversenyen vezényelt Szabó Soma Liszt-díjas karnagy és Tóth Donát, a Cantemus Vegyeskar énekese és másodkarnagya.

 

Szilíria