‘"Aki közel hozza a zenét!
Idei egyik díjazottunk 2009-ben már vehetett át Artisjus elismerést - ám akkor
előadóművészként, a világ egyik kiemelkedő kórusbirodalmának, a Nyíregyházi
Cantemus Kórusintézet aktív tagjaként.
Ezúttal azonban mint tanár illeti a díj, hiszen a pályán eddig eltöltött harminc év azt is megmutatta, hogy karnagyként nem csupán irányítani, hanem átadni, utat mutatni is tud, azaz megszerettetni kórustagjaival a jelen kor zenéjét - legyen az magyar, vagy épp a világ legtávolabbi pontján keletkezett alkotás. S ebbéli elköteleződését nem csupán kórusok élén, hanem mint hazai és határon túli mesterkurzusok résztvevője, előadója is gyakorolhatja, hiszen rendszeresen hívják Franciaországba, az Egyesült Államokba, Japánba vagy épp Tajvanra.
A 2017-ben Liszt Ferenc díjjal is elismert előadóművész, Szabó Soma azonban nem csak növendékeit irányítja szeretettel, türelemmel a kortárs zene felé, hanem hallgatóságát is, amikor a Cantemus Vegyeskarral adott koncertek közben gyakran a közönség felé fordulva, kissé érces, de mégis kellemes hangján, megnyerő modorával beavatja a jelenlevőket a megszólaló művek titkaiba.
Igazi tanár alkat, aki mint kórusalapító is letette névjegyét, hiszen megálmodója volt az ezredfordulón hazánkban működő, egészen különleges hangfaj-összeállítású Banchieri Énekegyüttesnek, mely kórusnak egyúttal azt is köszönhetjük, hogy Szabó Soma elhagyta a hegedülést, és végérvényesen a vokális zene népszerűsítését, megszerettetését választotta hivatásául.
Szabó Soma kórusaival, de a zenéről tett minden szóbeli megnyilvánulásával is azt igyekszik megvilágítani, bebizonyítani, hogy a muzsika olyan szilárd, élő hidakat képes felépíteni nemzetek, különböző kultúrák között, melyek semmi mással meg nem teremthetők."
Bánkövi Gyula
Az Artisjus Komolyzenei Szerzői Véleményező Bizottságának elnöke
