A Cantemus Vegyeskar „operakalandja” Helsinkiben.


Schubertet legtöbben dalok, zongoraművek, kamarakompozíciók és szimfóniák szerzőjének tartják. Kevesebben tudják, hogy a rövid életű komponista, aki oly sok remekművet alkotott, ám oly kevés sikert aratott, az opera területén is próbálkozott. E kísérletei közül az egyik legkiemelkedőbb az 1822-ben alkotott Alfonso és Estrella: egy igazi ritkaság, melyet historikus értelmezésben mutattak be most először Finnországban, a Helsinki Baroque Orchestra együtteséhez csatlakozó nemzetközi szólistagárda előadásában, a zenekart immár húsz esztendeje vezető Aapo Häkkinen vezényletével.

Alfonso és Estrella szerelmi történetéből Schubert, barátja Franz von Schober szövegére komponált háromfelvonásos német romantikus operát. A művet a szerző életében soha nem mutatták be - Bécs, Berlin, Drezda és Graz operaházai egyaránt visszautasították. Először Liszt Ferenc vezényelte el Weimarban, 1854-ben. A mostani bemutató nemzetközi énekesgárdájában német, horvát, norvég, finn kiválóságokat egyaránt találtunk. A produkció kórusa pedig, a Szabó Soma vezette Cantemus Vegyeskar volt.

A Vilppu Kiljunen által rendezett és Sampo Pyhälä által vizualizált dramatizált előadásban a Helsinki Musiikkitalo Koncertterem az álmok szigetévé változott november 13 és 15-én, ráadásként november 17-én, most először Budapesten a MÜPA-ban is bemutatták a darabot, melyből videófelvétel is készült.

No de, valóban az „álmok szigete” volt ez a produkció, - legalábbis a Cantemus Vegyeskar számára - vagy amolyan költői túlzással éltem?

Vezényel Aapo Häkkinen
A szólisták:
Patrick Grahl (Alfonso), Lydia Teuscher (Estrella) - Németország
Krešimir Stražanac (Froila) - Horváthország
Johannes Weisser (Mauregato) – Norvégia
Arttu Kataja (Adolfo) - Finnország