Cantemus Vegyeskar
A Cantemus Vegyeskar tagjainak többsége a Kodály Zoltán Általános Iskola tanulója volt. Ma már egyetemi hallgatók vagy dolgozó szakemberek, akiknek az életében közös a Cantemus.
A kórus - amelyet Szabó Dénes alapított - kezdetben csak különleges alkalmakkor jött össze próbálni és fellépni (az egyik ilyen alkalom Thomas Tallis Spem in Alium című művének előadása volt), végül 1998-ban Szabó Soma vezényletével önállóan kezdett el dolgozni. Megalakulása óta a kórus több nemzetközi kórusversenyt nyert, részt vett vezető fesztiválokon és koncertkörutakat tett Európában.
A kórus eddigi legnagyobb eredményei a 2001-es Budapesti Nemzetközi Kórusverseny nagydíja, a 2006-os Goriziai Nemzetközi Kórusverseny nagydíja (Olaszország) és a 2008-as Tolosa Nemzetközi Kórusverseny nagydíja (Spanyolország).
A kórus az "a capella" és oratorikus kórusrepertoár reprezentatív darabjait adja elő a reneszánsztól a kortárs zeneszerzők zenéjéig. A kórus első - 2006-ban megjelent - CD-felvétele Szergej Rahmanyinov teljes Vesperájának előadása volt.